Jövő Pénteken Sztrájkolnak A Tanügyesek

dru-skole_620x0

Egyebek között az egyszeri juttatás és a Szent Száva-díj kifizetését is követelik a szerbiai tanügyi szakszervezetek. Elmondásuk szerint az elmúlt két évben szinte semmilyen előrehaladást nem tapasztalnak a pénzügyi helyzetük javulását illetően.

A Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója ezért úgy döntött, március 17-én egynapos sztrájkot tart a kialakult helyzet miatt. Szintén erre a napra tüntetést is szerveznek Belgrádban.

Több ok miatt elégedetlenek a tanügyi dolgozók Szerbiában. Egyebek között azt is sérelmezik, hogy a középfokú diplomával rendelkező munkások fizetése szinte kiegyenlítődik az általános iskolát végzett foglalkoztatottak jövedelmével. Milorad Ivančević informatikatanár, a Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának újvidéki felelőse megszégyenítve érzi magát, mert a két évvel ezelőtti tanügyi sztrájknak szerinte semmilyen kimutatható eredménye sem lett. „Az 5 hónapon át tartó sztrájkból legyőzve, lesújtva jöttünk ki. A legkevesebbet is elfogadtuk, de még így sem kaptunk semmit. Ez az elv alapján az állam és az emberei már az első nap is aláírhatták volna a megegyezést, hiszen ugyanez lett volna. Nem értem, miért sztrájkoltunk, ha a végeredmény ugyanaz, semmit sem tartottak be és nem is fognak. A tanügyre, a dolgozóira, a gyerekekre és mindenki számára nézve is teljesen lesújtó az eredmény.”

Az informatikatanár elmondása szerint tárgyalásokra ugyan sor kerül az Oktatási Minisztériummal, megvalósítások azonban nem történnek. A megegyezést aláírták, azonban továbbra is várni kell a pénzügyminiszter és a miniszterelnök jóváhagyására. A törvényt 2016 óta kellett volna alkalmazni, de ez nem történt meg. A szervezet azt is követeli, hogy az elmúlt két évben a tanügyet érintő racionalizációs folyamat során megtakarított, megközelítőleg kétmilliárd dinárt az állam egyszeri juttatásként fizesse ki a tanügyi dolgozóknak. Ez fejenként akár 30 000 dináros egyszeri juttatást is jelentene. Zvonimir Jović, a Vajdasági Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának elnöke: „Az oktatási miniszter elkötelezte magát, hogy beszélni fog a pénzügyminiszterrel és a miniszterelnökkel. Mi várunk, de úgy gondoljuk már elég régóta, 2015 óta. Lassan két éve, hogy alá lett írva a megegyezés. A türelmünk a végét járja, és ezért döntöttünk úgy, hogy sztrájkolni és tünteti fogunk.”

A sztrájkhoz csatlakozó oktatási intézmények március 17-én rövidített, 30 perces órákat tartanak majd. A Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójához több mint 700 szerbiai oktatási intézmény tartozik. A belgrádi tiltakozásra legalább 2000 tanügyi dolgozót várnak.

http://pannonrtv.com

 

Komentar

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena.

Možete koristiti ove HTML oznake i atribute: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*